Július 6.-án az esti sétán megjegyeztem pici kutyámnak … “kullogunk kicsikém… kicsi öregasszony’ rám nézett , és kullogtunk együtt tovább. Nem húztam, nem siettettem az ő lassú tempójához igazodva sétáltunk tovább. Séta közben (is) Ő a főnök! Mindig siettünk-néha lobogtam utána – mintha nem akart volna lemaradni valamiről …. vagy semmiről. 
Másnap szombat reggel nem úgy várta a sétát ahogy szokta.Lejövünk,találkozunk kutyussal nem örült, és nem érdekelte úgy mint máskor, séta vége megint kullogás ….viszont evett,ivott,játszott, úgy mint azt szokta…
Szombaton vele voltam egész nap, figyeltem …. kihívtam magamhoz a konyhába, együtt főztünk, olyan volt mint máskor.
Vasárnap reggel séta, végre nem kullogtunk… meg is nyugodtam, “biztos front volt”… és érzi az én kicsikém.
Vasárnap délután nem hallom a parkettán a kis topogását amikor hazaértem és nyitottam az ajtót.
Sietek be a szobába… fekszik, hegyezi a fülecskéit… tekintete “végre megérkeztél”-t tükrözi.
Ölbe veszem…. érzem pici teste forró…. tudtam lázas.
A rémálom itt kezdődött … egy picit ment a hasa… arra gondoltam valamit felszippantott séta alkalmával./tudtam nem evett fel semmit, mert azt eddig sem soha, válogatós volt egész életében nem volt jó étvágya/
Adtam neki széntablettát, és lázcsillapítót… Ekkor már nem állt stabilan, reszketett pici lába… Egy szörnyű vasárnap éjszaka után, amikor alig aludtunk valamennyit…. nagyon vártuk a reggelt. Többször tudatosítottam abban, hogy minden rendben lesz… meg fog gyógyulni.
Alig vártam az indulást, ölben vittem, érezze nem hagyom magára itt vagyok vele….
Oda értünk végre!
Vizsgáló asztalon ügyes, nem morog, nem akar megharapni senkit… engedi, hogy vizsgálják…lázmérés, tapintás, ultrahang.
Vizsgálat után kiderült …. méhgyulladás.
Csend van a rendelőben …. szinte fel se fogom. – az én “cseppem” neeem… nem akarom elhinni!
Antibiotikumot és fájdalomcsillapítót kapott…
Az egyetlen előjel nála , hogy nyalogatta tisztitotta magát, /de ezt eddig is/ nem ivott többet, nem hányt, mondhatni semmi előjel.
Hazamegyünk,mennem kell dolgozni. Napközben megnézem rohanok haza, fekszik, simike és a megszokott mondat “sietek haza” Siettem is előbb zártam … ajtó nyitáskor most sem hallom a boldog mancsokat a parkettán, de az ajtóban várt… boldog voltam!! Simike, ölelés … majd hozza a kutyáját , vegyem el és dobjam el… játszottunk! Nem úgy mint máskor… de játszott.
Este megint beteg, nem eszik inni úgy ivott hogy az ujjamról nyalta le a vizet.
Újabb rosszul alvós éjszaka, reggel újra orvos…
Hőemelkedés…ez megint nem jó !
Ami pozitív…. távozott a folyadék a méhéből. Az egyébként mindig nagyon magára figyelő Napsi szorgosan takarítja magát …
Újabb antibiotikumos szuri…. majd határozott döntés:- ivartalanitjuk.
Ami kockázatos hiszen július 12.-én tölti a 13 évet.
Eljött végre a nap, szerda…14 órára van időpontunk.
Reggel viszonylag jó kedvű …
13.59 perckor alszik… fogom kis fejecskéjét… nagyon hosszú 1 óra következik…
14.45…. várok…. doktornő jön, hív… menjek….mosolyog ….mintha minden természetes és kockázatmentes lett volna…
Kérdezem : -felébredt ?
Mondja:-persze ! Ugyanolyan természetességgel….. -be kellett zárni az ajtót … mert járkál …
Na azt az érzést nem lehet leírni …. az 5 nap ijesztő fájdalma előtört belőlem ….
Történetünk happy end…. ezt azért irtam le…. hogy figyeljünk oda nagyon… mert ez egy olyan alattomos “betegség” aminél nem biztos, hogy a tünetek időben jelentkeznek.
Napsugaram holnap tölti a 13 évet. 
